A 2012. szeptember 11-i nagyváradi raktártűz kárrendezésének eredményeként közel 1,1 millió eurós rendkívüli bevételre tesz szert a társaság 2013. második negyedévében.
A MASTERPLAST Nyrt. nagyváradi raktárát érintő tűzeset miatt keletkezett kár értéke 1,3 millió euró volt. A lefolytatott vizsgálat eredményeként megegyezés jött létre a társaság és az Allianz Biztosító között a kárrendezésről. Ennek értelmében az Allianz Biztosító 1,06 millió eurónyi kártérítést fizet ki a MASTERPLAST Nyrt. részére. További kisebb bevételt jelent a vállalat számára a leégett raktárépület még hasznosítható épületelemeinek értékesítése. A közel 1,1 millió eurónyi rendkívüli bevétel a II. negyedév során várható.
A MASTERPLAST Nyrt. nagyváradi raktárbázisán keletkezett tűz nem okozott fennakadást a társaság romániai partnereinek kiszolgálásában. A logisztikai feladatokat a vállalat két másik romániai telephelyéről (Sepsiszentgyörgy, Bukarest), Magyarországról, illetve egy Nagyváradon bérelt raktárból oldották meg. Jelenleg a Masterplast Nyrt. vizsgálja, hogy a kártérítési összeg beérkezése után újjáépíti –e a korábbi telephelyét vagy bérleményben folytatja tovább nagyváradi tevékenységét.
- 2013
- bevétel
- hír
- rendkívüli
- Románia
Kapcsolódó hírek

Hírek archívumKözel háromszoros Masterplast EBITDA az utolsó negyedévben
Elolvasom — Közel háromszoros Masterplast EBITDA az utolsó negyedévben
Hírek archívumGyorsuló EBITDA növekedés a Masterplastnál
Elolvasom — Gyorsuló EBITDA növekedés a Masterplastnál