Ugrás a tartalomra
Vissza a hírekhez
Hírek archívum

Masterplast ragasztóanyag gyártás indul Romániában

Tovább erősíti kelet-közép-európai regionális vezető pozícióját a hőszigetelőanyag-gyártó és- forgalmazó piacon a Masterplast Nyrt. Az idén 15 éves vállalat a német Schwenk Csoporttól vásárolt sepsiszentgyörgyi ragasztógyárában 2012. március 12-én megkezdi a ragasztóanyag gyártását.

A Masterplast, mely jelenleg 13 országban van jelen, a most induló termelésnek köszönhetően a vállalat stratégiailag fontos hőszigetelő rendszerének egyik elemét is gyártja majd Romániában, erősítve ezzel a cég piaci pozícióját.

„A vállalat közép- és hosszú távú tervei között további romániai, ukrajnai, szlovákiai akvizíciók szerepelnek. Terveink szerint a mostani az első, jelentős lépés a további, mind erőteljesebb regionális terjeszkedés és piacnyerés felé” - mondta el Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: „A Masterplast történetében különösen eseménydús év az idei. E fontos romániai akvizíció mellett a vállalat részvényeinek tavalyi technikai tőzsdei bevezetése után a tervek szerint már ez év első felében az intézményi tőkebevonásra is sor kerül.”

  • 2012
  • gyártás
  • hír
  • ragasztó
  • Románia

Kapcsolódó hírek